2012. szeptember 18., kedd

A szobi kálvária II.

   A kálvária-kápolna a stációsor végén a domb szélén épült fel a Duna-part felett. Az épület Duna-parttal szembeni részének közepén látható a kiemelt kápolnabejárat. A félköríves előrész két oldalán indul a hozzásimuló süttői kőből faragott 30-30 lépcsőfok a tetőre, amelynek hátsó részén a három kereszt áll. A kupoláját hat oszlop tartja, melyen át fény árasztotta el a kápolnát. A bejárattal szemben van a kápolna oltára, melyen régen Jézus szent Szíve festett képe volt látható. Az 1970-es évek közepén ezt vandálok tönkretették. A terem közepén feküdt Luczenbacher Pál és felesége Plaveczky Alojzia márványsírköve, amelyet szintén összetörtek. Ma egy betonból öntött lap zárja le sírkamrájukat. Az építkezéskor nagy figyelmet fordítottak a berendezés elkészítésére is. A terem alakját követő kör alakú fapados rendszer biztosította az ülőhelyeket a misére érkezőknek. Ezek szintén eltűntek a kápolnából. Most egyszerű székekkel van berendezve.



  A kör alakú kápolna tetejének domborulatából emelkedett ki a szintén kör alakú színes üvegtető, amit szintén összetörtek, ezért ez jelenleg lemeztetővel van helyettesítve. Az evangélium oldalon van a sekrestye. A oltár két oldalán márványtábla látható, az egyiken egy latin írás látható, a másikon magyarul van feltüntetve Luczenbacher Pál és neje, akik itt vannak eltemetve. A kápolnán kívül bal felől volt a remetelak, amit később lakássá bővítettek ki; itt laktak régebben a gondnokok. Az utolsó gondnok Vízvári József volt. Ma ez a lakás nagyon rossz állapotban van, lakhatatlan. A szobi népi vallásos szokások közé tartozott a húsvét előtti kálváriajárás. A falu felett fekvő dombra épült kálváriai kápolnáról gyönyörű kilátás nyílik a Dunakanyarra, mely sok művészt ihletett meg.
  2012 augusztusában a megrongálódott szentélyrészen kisebb javításokat eszközöltek, fehérre lemeszelték, és közepére egy fenyőfából készített keresztet helyeztek a helybeliek. Jelenleg állagmegőrzési munkák folynak a tetőn, mivel a nagyobb esőzések alkalmával a kápolna oszlopain befolyik a víz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése