2012. szeptember 22., szombat

A Szent László templom II.

  A templom toronyóráját 1898-ban gyártották Bécsben. Kezdetben súlyműködtetésű volt, amelyet a közelmúltban elektromos működtetésre alakítottak át. Most ezt az órát kicserélték, és új elektromos órát tettek a helyére.
  A templomnak négy harangja van, amelyek közül a lélekharang a legrégebbi. Még a régi, árpádkori templomból származik. Rajta a következő felirat olvasható: "Joseph Steinstock Cos. Mich. in ofen, Camp. Ecclesiensis Sobiensis 1756." A harang köpenyén indadíszes körülfutó szalag van, közepén Mária megkoronázását ábrázoló medaillon. A kis harang felirata: "Jó szüleim emlékére. 1923. Buzás István esperes-plébános" A két nagyharang közül az egyik a Szent László-harang: "László népünk szent királya, harangoddal hívd imára". A másik a Boldogasszony-harang: "Boldogasszony harangodban, árva néped szíve dobban." felirattal. Mindkettőt 1958-ban öntették újra a szobi hívek, mert a háború folyamán összetörve el akarták vinni beolvasztani fegyvernek. A vasúton dolgozók az állomás raktárába elrejtették, és nem engedték elvinni. Később újraöntötték a harangokat. A templom védőszentjének ünnepére szentelték fel, és helyezték a toronyba.

 
  A templom ékessége a vörös márvány keresztelőkút, és a XVIII. századi barokk Nepomuki Szent János festett faszobor.
  A historia domus vezetése 1802-ben kezdődött meg. Ez a település legfontosabb dokumentuma, Szob történetének fontos mozzanatait jegyezték fel a község papjai. A könyv nehezen olvasható, latinul írták. Komoly hozzáértés kell a szövegek lefordításához. Eddig már számos történész, helytörténész használta fel tudományos munkájához. A kötet a falu 2. világháborús eseményeinek történetével, és a szocialista rendszer hatalomra jutásával zárult. Az 1950-es évektől újabb historia domus írásába kezdtek, azonban csak pár oldalt írtak bele.
  Jelenleg a torony nagyon rossz állapotban van, felújításra szorul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése